Szilvia vagyok. Pszichológus, pár-és családterapeuta. Két csodálatos leánygyermek édesanyja, (akik közül az egyik éppen kezd kicsi nővé cseperedni) egy jazz-zenész felesége.(ez önmagában kihívás egy pszichológus számára) Az egyetemen egyik szakirányom a nemek pszichológiája volt, melynek mélyebb tanulmányozása közben kisebb palotaforradalmak dúltak otthonomban a párommal, szerinte hajlamos vagyok kissé feminista irányokba elcsúszni. El kell ismernem, hogy „harapóssá”, akár kötekedőssé is válok, ha olyan témába csöppenek, melynek bármi köze van a nők lelki elnyomásához.(Azért nem vagyok egy házisárkány, főzök, mosok, takarítok, és még a férjemet is imádom kényeztetni. Csak legyen meg a kölcsönös tisztelet. Ez nagyon fontos!)
Hiszem, hogy a test problémája nem választható el a lélek problémájától, semmilyen szinten. Vagina ügyben pedig nagyon is van mit ápolni a nők lelkén!
Miért érdeklődnek a nők gátizmok fejlesztésének lehetőségei iránt?
Vagy azért, mert már van problémájuk, vagy azért mert tartanak tőle, hogy később problémáik lehetnek, vagy egyszerűen csak szex istennők szeretnének lenni, ami egy teljesen normális kívánság.
Ha az ember kicsit beleássa magát a gátizom erősítés témájába, akkor rengeteg módszert, eszközt találhat. A közös bennük, hogy szinte mindegyik azt állítja magáról,(többé, vagy kevésbé direkt módon) hogy ő az egyedüli üdvözítő, és más eszközök, vagy módszerek veszélyeire is felhívja a figyelmet.
Nem szeretem ezt a káoszt! Tegyünk kicsit rendet! Próbáljunk ki minél többet! Gyűjtsünk saját tapasztalatot! Gyűjtsük be mások tapasztalatait, és osszuk meg mindenkivel!
Ez a terv. Ja, és nem titkolt vágyam, hogy tevékenységünk mellékhatásaként én magam is erősödöm testben (gátizom), lélekben egyaránt.
Hogy ezt a tervet nagy lelkesedéssel kezdjük megvalósítani, az köszönhető a jó társaságnak, hogy együtt csinálhatom kedvenc unokanővéremmel, unokahúgommal, és húgommal.
Számomra az a fantasztikus ebben az egészben, hogy mi négyen nők, bár a gyökereink ugyanazok, mégis annyira különböző típusait képviseljük a nőiességnek. Ha ez valahol összeér!!!!!!!! Érzem a NŐI ERŐT!!!!!!!
Szilvi